Mennyibe kerül az olcsóság?
Minap a telefonomon egy cég értékesítője próbálta szokásos módon termékét bemutatni: "XY vagyok a Z cégtől és nagyon olcsóbb internetezési lehetőséget tudunk nyújtani ilyen meg olyan sávszélességgel, meg ezt is tudjuk, meg azt is, és máris küldjük a személyre szabott ajánlatot" - lökte a szokásos szöveget, alig bírtam leállítani. "Mondja, tudja, hogy mi mivel foglakozunk?"-kérdeztem. "Nem, miért?" - hangzott a válasz.
Ennyi elég is az idézetekből, a lényeg az volt, hogy fogalma sem volt arról, hogy mivel foglalkozunk, és végig arról beszélt, hogy ŐK mit tudnak, és nem arról, hogy NEKEM mire lenne szükségem! Csodálkozott azon, hogy kijelentettem, hogy nekem nem az a fontos, hogy a lehető legolcsóbb legyen valami, hanem az, hogy a lehető legjobban működjön, mert pl. az Internet nélkül nem is tudnánk dolgozni. Aztán az azonos minőségű szolgáltatás mellett lehet variálni, hogy melyik az olcsóbb. Ő még nem is hallott ilyen koncepcióról! Teljesen el volt hűlve, hogy ők ezt nem is gondolták volna, általában be szokott jönni az olcsóbb szöveg, stb. Miért olyan nehéz azt kiszámolnia valakinek, hogy az esetlegesen rosszabb rendelkezésre állás miatt kiesett munkaidő utáni bevételkiesés a cégnek többszöröse vagy akár többszázszorosa is lehet az 1-2 ezer forintos megtakarításnak? Elképzelem, ahogy izzadva ülnek a cég marketingesei, hogy hogyan tudnák a piacot meghódítani: "megvan, legyen olcsóbb, az bevált!"
Tényleg itt tartunk? És hogyan akart ez az értékesítő személyre szabott ajánlatot küldeni, amikor nem is ismeri az igényünket, de ami még rosszabb, nem ismeri a VEVŐI igényeit! És nem is akarja megismerni, csak megy a listán tovább, amit a kezébe nyomtak… Miért nem azzal kezdi a beszélgetést, hogy milyen változást szeretnék látni az Internetünk szolgáltatásásban? Arról még el is beszélgettem volna, de ha valakinek nincs más aduja csak az ár…Ő tudja, biztos nagyon hatékonyan telefonálgat a vakvilágba…
Nem lehet, hogy az olcsó egyszer csak nagyon drága lesz?










