ScienNet bukás: tanulság a rendszergazda-cégvezető szemével
Napok óta hangos a sajtó, hogy adócsalás és egyéb gyanúk miatt letartóztatták a ScienNet vezérét, vége a nagy hírveréssel a piacra betörő, tömegeket - úgy látszik - átverő kánaánnak, senki sem fogja mostantól a TV-ben szajkózni, hogy "gazdagodj meg költekezéseidből!". A bulinak akkor is vége, ha a vádak nem állják meg a helyüket, az emberek bizalma ebbe már nem fog visszatérni.
Azon kívül, hogy nagyon sajnálom azokat akik ezen buktak (közeli ismerőseim is összesen kb. 3 millióról mondtak le lélekben), én egy kicsit más következtetést vonnék le ebből az egészből: csodák nincsenek.
Mint korábban írtam, a "lassan növő fa az igazán erős fa" alapon az ilyen "hirtelen a semmiből kinövő, majd ugyanúgy eltűnő" cégek tetemes károkat tudnak okozni egyéneknek, cégeknek.
Tudomásul kell venni, hogy gátat kell szabni az emberbe genetikailag kódolt kapzsiságnak, és észre kell venni, hogy ha valami gyanúsan olcsó, akkor abból valaminek hiányoznia kell!
Ilyen minden iparág, itt értsd mondjuk a rendszergazda kérdését: ha gyanúsan olcsó egy rendszergazdai szolgáltatás, akkor itt is érvényesül az anyagmegmaradás törvénye, és valami a szolgáltatásból hiányozni fog, ami előbb-utóbb károkat, jobb esetben profitelmaradást fog okozni!
Csak ez a Te cégedre nézve kívülről nem lesz olyan látványos, Rajtad kívül senkit nem fog érdekelni, nem fognak írni róla az újságok, csak a Te zsebed lesz üresebb, mert spórolni akartál egy "olcsóbb" rendszergazdával…
Tisztelet a kivételnek.















2009 november 29, 16:23
Na igen… a sciennet vezetől(?) részéről még érkeznek az e-mailek, hogy nem is úgy volt és a többi, de ahogy írod, a bizalomvesztés nagyobb kárt okozott a rendszernek, mint amit rövid időn belül helyre lehetne állítani. Kérdéses, hogy egyáltalán helyreállítható-e.
2009 november 29, 22:07
A Snet tökéletesen jelzi az ország állapotát.
A lakosság tudatállapotát is…
2009 november 30, 12:19
Én azért nagyon várom a fejleményeket…
2009 november 30, 20:55
Annyira de annyira előre látható volt, hogy miről szól ez a z egész, és hogy egyenes út vezet a zuhanó repüléséhez - csak az volt a kérdés, hogy mikor.
Nem is értem, hogy ennyi embert, hogyan lehetett az orruknál fogva vezetni.Egyszerűen döbbenetes.
sajnos az is látható, hogy a kis hangyák buknak a legnagyobbat…
2009 november 30, 21:14
#Kriszta: bocs, de nem értek egyet. A kis hangyák nem buknak semmit - a legtöbben -, mert aki nem fizetett be pénzt, csak használta kedvezmények gyűjtésére a kártyáját, az igazából semmit nem veszít, csak a beígért kedvezményét. Azt meg a sciennet nélkül egyébként sem kapta volna meg.
Tessék tájékozódni mielőtt beszélni.
2009 november 30, 21:18
Akkor most fókuszáljunk egy kicsit a jövőre: ezzel a bejegyzéssel nem igazán a SN bukására szerettem volna fókuszálni, hanem arra, hogy vegyük észre, hogy mini ScienNet-ek rohangálnak az életünkben az “olcsóbb” igéretével.
És ennek ne dőljünk be, szerintem mindenki ismeri ezt a jelenséget a saját szakmájában.
2009 november 30, 22:45
“Gazdagodjon meg rendszergazdájából”
2009 december 2, 13:40
igen, csak épp azt vesztik a hangyák, hogy az esetleg olcsóbb és jobb termékeket áruló üzletek helyett hónapokig a sokszor drága scien netes boltokba jártak vásárolni. Több ismerősöm járt így. Járt a szr helyre, mert az sciennetes
2009 december 2, 14:33
Kedves Ákos!
Vidd hírül az ismerőseidnek, hogy ne sirassák még a pénzüket. Azt a VPOP akarja lenyúlni, de letéti számlán van (gondolom, vásárlási foglaló az a pénz, amit betettek).
Maga a rendszer most is működik. A termékpartnerek papíralapon dolgoznak, amíg vissza nem kapjuk a webirodát. És vannak már olyan önjelölt termékpartnerek is, akik be akarnak lépni, mert úgy gondolják, hogy ami ennyire szúrja állambácsi szemét, az valami jó dolog lehet.
Igaz van néhány, aki úgy tűnik kiszáll(t), mind termékpartneri, mind törzsvásárlói oldalon, de ezek úgy sem voltak a rendszerbe valók, mert a baj megmutatta, hogy olyanok ők, akik mindig a győztesnek tűnő oldalra állnak (aztán lehet, hogy végül vesztenek).
A jogi képviselőnket egyébként Magyar Györgynek hívják. Gondolom, neked is és másoknak is ismerős név. Ő nem az a kategóriájú ügyvéd, aki bármit elvállal.
Az oldalamon próbálom a hivatalos és nemhivatalos (magyarul pletyka szintű) információkat is közzétenni. Ha gondolod, odairányíthatod tájékozódni az ismerőseidet.
2009 december 2, 14:37
Köszönöm Andrea az infót, de én ennél jobban nem megyek ebbe a témába bele.
Az ismerőseim is felnőtt emberek, mindenki eldönti, hogy ki-mit kezd a lehetőségekkel.
Én személy szerint azért nem foglalkozom az ilyen dolgokkal, mert a saját munkámban, tudásomban bízva szeretnék felépíteni valamit, és arra koncentrálni.
És mint írtam, ebben a bejegyzésben az SN szemléltetőeszköz, mindenki vonja le azt a tanulságot amit lát benne.
2009 december 2, 17:17
@Andrea: Kedves Andrea, Te még hiszel a mesékben? Hiába Magyar György, a tények makacs dolgok. És szerinted Őt mennyire érdekli kit véd? Pénz beszél….. (bár kérdéses miből fognak neki fizetni, de gondolom már mentettek ki annyi pénzt amiből futja) A sciennet nem fizetett semmilyen adót, és soha nem is akart, ezen hasaltak el. Már régen lehetett tudni hogy egyszer ez lesz, csak idő kérdése volt. További szép napot!
2009 december 15, 12:48
Jelentem, én és a gyermekem, akkorát buktunk ezen a ” Sciennet csodán “, hogy soha nem tudjuk feldolgozni!!!! Igen, megtévesztettek!!!!
Folyamatosan módósították a Szerződési Feltételt, hogy nehogy a pénzed közelébe férj.
Igaza van Lukács Lászlónak!!!
Andreának nagyon szivesen átküldenék egy cikket, amelyben egy kis képet kap a vezetőről.
Ez egy jól burkolt piramis játék, és sokkal inkább hiszek a VPOP-nak, és a nyomozó hatóságoknak, mint az agymosott Sc imádóknak!
A környezetemben, nagyon sokan bejelentést tettek, mert csúnyán át lettek verve.
Aki ezek után is hisz a Sciennetben, hát lelke rajta, csinálja!!!
Remélem soha nem kapnak lehetőséget a további működésre!!!!!!!!!
2009 december 15, 12:57
#Andrea:
Sajnállak, mert túl mosták az agyad!!!
Magamat is sajnálom, mert buktam 600.000 ft-ot.
Elhittem, ami az Ászf - ban leírtak és amit a prezin mondtak.
Egy életre megtanultam a leckét!!!!!!!!!!!!!
2009 december 15, 13:08
Bocsi, lemaradt !
Egy dolog miatt van lelki békém: hogy senkit nem sikerült bepaliznom, és pénzzel beléptetni.
Amig hittem a Sciennetben, nagyon sok embert győzködtem, de ezekszerint sokkal értelmesebb, inteligensebb emberek, minthogy bedőljenek.
Nem a VPOP akarja lenyúlni a pénzt Andre, hanem a vezetőitek kimenekítették Ciprusra.
Ehhez mit szólsz?? ………Térj már észhez!!!!!!!
2009 december 15, 18:42
#Barazsy Ákos:
Nagyon egyetértek Ákos a lényeggel: “És mint írtam, ebben a bejegyzésben az SN szemléltetőeszköz, mindenki vonja le azt a tanulságot amit lát benne.” AZAZ: NÉZZ UTÁNA, MIELŐTT SZERZŐDSZ! És akkor minden kiderül!
SN ügyben 1 éve megkerestek - utánanéztem - 4 dolog miatt elutasítottam:
1. Pilótajáték az, ha elvesznek valakitől pénzt (előleg, helyfoglalás, belépés, bármilyen címen) és azt osztogatják másnak.
2. Számoljál: Vásárolsz 100 forintért, a kereskedő ad 5-10% engedményt, az SN fenntartása rengeteg pénz (1 év alatt reklámra 475milliót költött) - és ezután visszakapsz 86%-ot - buggyant vagy? miből?
3. A tulajdonos a saját weboldalukon leírta, hogy már 2 milliárd forintot “forgat”, aminek a napi kamata a bankban egy vagyon és ez már megérte - ezt mindenki elolvashatta.
4. Megnéztem a kerületünkben az üzleteket, vagy messze volt tőlem, vagy gagyibolt volt, vagy sosem vásárolok ezüst sarkantyút a csizmámra.
KONKLÚZIÓ: bármilyen rendszergazda, vagy program, vagy marketing tanácsadás kerül szóba, meg lehet vizsgálni a cég előéletét és ez alapján dönteni. Ha nincs adat - kész a döntés: nem kell ingyen se!!!
2009 december 16, 17:32
#Szántó András:
Kedves András!
Maximálisan egyetértek, és köszönöm a pontokba szedett összefoglalót, szerintem mindenki másolja ki, és nyomtassa ki magának, vagy tanulja meg kívülről.
Különösen, ha értékesítésben, vagy network marketing területén dolgozik. A magam részéről, ha megengeded, - természetesen a forrás megjelölésével:) - körbeküldeném a csapatomban.
Talán még azzal kiegészíteném, hogy ha van rá mód, a cég tulajdonost / ügyvezetőt is érdemes körbeszaglászni, ha egyáltalán le lehet (és nem egy megfoghatatlan offshore cég). Ha vonták már felelősségre jogilag, nekem az is biztos “nem”.
Mindig a saját hitelünkkel játszunk, ha nem vagyunk körültekintőek.
Az emberek csak arra fognak emlékezni, hogy “á, az az a fickó/csaj, aki pár éve be akart szervezni abba a piramisjátékba, nem javaslom, hogy közösködj vele…!”. Akkor is, ha engem is becsaptak, vagy én is ugyanakkorát szívtam esetleg. (Hála égnek, eddig még nem.
A cég, ahol dolgozom minden pontban kiállta a próbát.
)
Sok sikert, vidám napokat, békés ünnepeket!
Nóri
2009 december 16, 19:27
Azzal értek egyet, aki azt írta: tájékozódni, és utána ítélkezni. A rendszer kiváló, és jó próbatétel, mert sok embernek nem veszett el a hite. Aki megtanulta, és felismerte a rendszer lehetőséget, igenis jól járt. Persze csak akkor, ha használta is. A különböző fórumokat olvasva, szinte izzik a levegő, és a folytatást várjuk. Természetesen aki csak félig ismerte, és nem is akarta jobban megismerni, az most kárörvendő. Na ugye megmondtam! Meglátjuk, ki nevet a végén.
2009 december 16, 19:32
Mi a probléma? Talán az, hogy az ismerősöd nem a multikhoz ment, hanem más kisboltban vásárolt, és a hazai boltosnak esetleg érezhetően megnőtt a forgalma? A visszatérítésnél kompenzálódott az esetleg kicsit magasabb ár. Megjegyzem, hogy a hazai kisboltos soha nem tud beszerzési ár alatt értékesíteni.
2009 december 16, 19:39
#Péter: Ilyenkor mindig arra vagyok kiváncsi, hogy honnan az info, hogy ki fizetett adót, és ki nem. Az ilyen ugyanis titkos, az APEH nam ad infót csak az érintettenek. Itt viszont határozottan állítod, hogy nem fizettek adót.
2009 december 16, 19:43
#Pujcsev Sándorné: és ha újra indul, akkor a leghangosabb elismerő leszel? A letétre vonatkozó törvényeket a VPOP-nak is tudnia kell! Amit írtál nem erős rágalmazás? A VPOP nem enged be a saját irodámba! Nem engedi, hogy termékpartnerként éljek a hírdetési lehetőségemmel!
2009 december 16, 19:51
Az eltérő meglátások leírását köszönöm. Most olvastam végig a bejegyzéseket. Nagy tanulmány volt arra, hogy ugyanazt a dolgot mennyiféleképpen lehet értelmezni!
2009 december 16, 21:30
Nagy Ágnes!!! Kicsit az Úr Istent játszod. Mindenkit sorjában kiosztasz és kérdőre vonsz.
Szántó András, nagyon értelmesen leirta, pontokba szedve, hogy mi a véleménye, meglátása. Te ezt megvétózod.
Számon kéred Pétert, hogy honnan tudja, hogy nem adózott a Sciennet.??
Ha hallgatnál és néznél médiát, rájönnél, hogy az egész Ország tudja, miután 1 milliárdot nem fizettek be adóba.
Miért vitték ki Ciprusra a többi pénzt???
Mert olyan zseniális ez a Sciennet???
Engem vádolsz, erős rágalmazással??
Olvasd át újra a leveleket, mert értelmezési problémád van.
Igen, állítom, hogy folyamatosan módosították az ÁSZF-t, hogy ne tudjunk pénzhez jutni.
Mégegyszer mondom: sokkal inkább hiszek a VPOP-nak és a nyomozó hatóságoknak, mint az agymosott Sciennet támogatóknak.
Szóval??? Miért is vitték ki Ciprusra a pénzeket??? Ja….hogy onnan visszautalják a 450 ezer embernek Karácsonyra????
Te szegény……
2009 december 16, 21:54
gyerekek… kezd elfajulni a dolog…
2009 december 17, 00:45
#Winkler Balázs:
Balázs igazad van nem szabad, hogy ez a helyzet elmérgesedjen. Mindig arról van szó, hogy kell egy aktuális botrány a népnek, így elterelik a figyelmet az ország helyzetéről. Az Ő csalásaikról, külföldi számláikról stb. A köznépet egymásnak uszítják, /had marják egymást!/ ez mind-mind terelés. Ezt kb.1 évig vizsgálgatják, mert azok a kis hazai boltok, zavarták a köreiket, hisz egyre több lépett be.
A rendszer jó csak a kapzsi magyar mindenbe belepiszkít. Mi van a konkurenciával a / L /
Ő is “sáros”?
2009 december 17, 09:34
#Zsuzsa: pontosan erről van szó! Aktuális botrány, valakinek a lejáratása, még egy jó kezdeményezés elfojtása által is. Az sem baj, ha tömegek pénzét zárolják - mert erről van szó csupán. Meggyőződésem, hogy ez a szellem már kiszabadolt a palackból, és nem lehet visszagyömöszölni!
2009 december 17, 09:43
#Pujcsev Sándorné: most ha én tanulmányoztam a rendszer működését, és el tudom fogadni, hogy jó, akkor “agymosott” vagyok? Mert a véleményemet úgy alakítottam ki! A rendszer megismerése után. Értem és, hogy neked más a véleményed, tiszteletben is tartom. Van azért más szempont is, mint amit te látsz. Erre próbálok rávilágítani.
Egyébiránt pedig értékeld, hogy nem akdtál még úgy össze a hivatalokkal - akár a munkád során, hogy te tudod az igazságot, de hivatalosan mást mondanak. Olyat, amit a tömeg el is tud fogadni, és te maradsz hazugságban. Gondolok itt a te biztos ismeretedre, hogy ki fizetett adót, és ki nem fizetett. Ez belső ügy, kettőre tartozik : az APEH-ra , és az adózóra.
2009 december 17, 09:47
#Pujcsev Sándorné: Eszem ágában sincs Úristent játszani! Annál jobban tisztelem, minthogy megpróbálnék akár képletesen is a bőrébe bújni. A könyvek könyvénél tartósabbat még nem írtak.
2009 december 18, 00:37
#Nagy Ágnes: Látom te nem nagyon tudod miért is volt gázos az sn. Megsúgom. Azért működtek ilyen formában, nehogy adóalannyá váljanak, se az usa-ban, se itthon, csakhogy ezt nem igazán lehet így kivitelezni. Na ebből tudom hogy nem fizettek adót. Az a probléma, hogy még másolni is csak magyar módon tudtak, vagyis rosszul.
2009 december 18, 11:17
#Péter: nagyon köszönöm a válaszodat, de úgy tűnik 20 év sem volt elég ahhoz, hogy az átlag magyar megtanulja, - csak általában - az adózási rendszer működését. Eddig is kiderült, termékpartner vagyok, és tudom, hogy magyar bankba utaltam. A pénz nem hagyta el a magyar bankrendszert. Akkor pedig átlátható a történet. Hisz ezért is tudták zárolni a letéti számlát is. Ha igazán ki akarták volna kerülni, és kizárni a ma kialakult helyzetet, akkor minimum amerikai, vagy más külföldi bankban nyitottak volna számlát. Na ekkor nem érdekelt volna az egész! Nem így tettek, ezért - feljelentés alapján - sebezhető volt a cég. A mi letéti számláinkat még ekkor sem zárolhatták volna. Még csak vizsgálat van. Annak végeredményét még nem tudjuk. Ez lehet felmentő is! De akkor sem fogják azt mondani, bocs, nem találtunk semmit. Nem is kell! Elég, ha mi tudjuk, és folytathatjuk a munkát.
A karácsonyi forgalmamból hiányzik a Sn-s forgalom.
2009 december 19, 10:24
#Nagy Ágnes: Lehet hogy te többre tartod magad mint egy átlag magyar, de úgy látom ugyanolyan naív vagy. Magyar bankba utaltál? Ez jó!
Volksbank, az eredeti és hamisítatlan magyar bank! Válassza ön is!
A termékpartnerek jelentős része pedig a sajnos mondhatni tipikus magyar vállalkozó volt. Számla nélkül veszek, számla nélkül adok, az állam meg kapja be. Persze akinek nem inge …….
Szóval maradjunk abban hogy mégsem voltál elég körültekintő.
2009 december 19, 16:08
#Péter: Pontosítok: Magyarországon működő bankba utaltam. Ugye a bankfiókban sem firtatjuk a tulajdonviszonyokat, egyszerűen besétálunk, és használjuk.
Na most léptél túl egy határt, de ez is mutatja, hogy semmit nem értesz a rendszerből, de véleményed azért van. Elárulom: pontosan az ellenkezőjére késztet. Számlával veszek, számlával adok el mindent. Te talán nem magyar vagy, hogy idegenként bírálsz? De arra gondolok, hogy alkalmazott vagy, azért nem tudsz a vállalkozásról csak annyit, amennyit a média közöl a vállalkozók, és az alkalmazottak összeugrasztására. (Nagy Kár! Egy hajóban utazunk.)
A különböző vélemények pedig azt mutatják, hogy senki nem akar változást, pedig hangosan követeli. Amikor kezd egy változó rendszer kialakulni, már körvonalazódik, hogy jó és működik, akkor beletenyerelnek. Még a végén átláthatóváválik valami is. Na ez a Magyar Virtus!
Naív is akarok maradni, mert ez a bizalmatlan világ már nem élhető. Az Sn-ben lehetett bízni. Ha valaki utalvánnyal vásárolt, akkor tudtam, hogy 3 nap múlva a bankszámlámon lesz a pénz. Ez tény.
2009 december 19, 16:48
#Nagy Ágnes: Alaposan mellényúltál, pontosan tudom miről írok. Sőt, valószínűleg olyat is tudok, amiről neked fogalmad sincs. És a termékpartnerekről meg annyit, hogy nem egyet ismerek, és érdekes módon a botrány kirobbanása után szépen kihátráltak. Vajon miért is? A válasz az előző hozzászólásomban van. A médiára pedig magasról teszek, sosem onnan informálódok. Az sn-nel pont az volt a gond, hogy nem átlátható. Nem az ötletről beszélek mert az tuti, persze nem is az sn talalta ki. A cég háttere olyan ami miatt bűzlött az egész. És ez is okozta a vesztét.
2009 december 19, 20:49
#Péter: Akkor most arra kérlek, hogy világíts rá nekem a nem átláható részre, hátha és is megtalálom, mert eddig még nem sikerült. Én nem tudom miért hátráltak ki. Abból, hogy azt írod “vajon miért is?” nekem nem következik semmi. Ha konkrét indokot olvashatnék, megköszönném. Ezek szerint szerencsés vagyok, nekem csak az előnyét sikerült megtalálnom.
Ja, van még valami! Én korrekten sem többért nem adtam, sem azonnal nem csökkentettem az árakat, rendben jelentettem, és azt is figyeltem, hogy hogy az utaláshoz viszonyítva a számlán jóvá is írták-e az összegeket. Itt nem lehet számla nélkül semmit tenni. Ekkora ütésfelületet nem adok az APEH-nak.
Azok pedig akikről beszélsz, lehet hogy nem is valók a rendszerbe. Lehet, hogy nem nagy kár a kihátrálásuk. Igen sokan csak az ingyen hirdetést látták, és semmi többet. Ráadásul még az én üzleti híremre is hatással vannak.
A naivitásom, és az örök optimizmusom azt mondja, most is tanultam valamit, ami előre visz.