Melyik hívásban van a gyémánt?
Megdöbbentő statisztika következik.
Azt tudni kell, hogy a BaraComp Birodalom (tudom, nagyképű elnevezése a cégcsoportunknak, de legalább beszélnek róla
) magas hatékonyságú értékesítési titka a telefonos feldolgozásban van, azaz pl. mi nem küldünk vakon árajánlatokat, hanem felmérjük az igényt, és csak akkor és azt adjuk el, amiről meggyőződésünk, hogy a vevőnek is hasznára válik, de erről majd később mesélek.
A lényeg, hogy birodalmi szinten naponta nagy mennyiségű új érdeklődőt kezelünk, azaz indítjuk a kapcsolatot telefonhívással, mely mindig a kijelölt értékesítő saját telefonjáról megy, a telefonszámot természetesen nem letiltva…
Nyilvánvaló, hogy nem mindenki veszi fel a telefont elsőre, de az ember azt várná, hogy egy vállalkozónak magát nevező ember mindent megtesz azért - válságban meg különösen -, hogy mondjuk vevőt szerezzen vagy vevőt szolgáljon ki, de legalább emberi tisztességből megtesz annyit, hogy visszahívja azt, aki hívta Őt.
Hát nem.
A visszahívók aránya - most kapaszkodj meg: kevesebb, mint 10%.
Mégegyszer: a vállalkozók kevesebb, mint tíz százaléka gondolja úgy, hogy vissza kéne hívni a hívót - mert ki tudja - lehet, hogy épp olyan hívja, aki a következő tíz éve bevételének a jelentős részét adja!
Nekem már volt ilyen…
… amúgy meg döbbenet.
Köszönöm minden konkurenciámnak, mert az én malmomra hajtják így a vizet, amúgy meg bukott már úgy el komoly megbízást potenciális beszállítóm, hogy nem hívott vissza - mert ilyen céggel én nem dolgozom együtt.












(7 szavazat, átlag: 3.86 a 5)
2009 december 4, 16:25
Mondok jobbat, én üzletkötőknél is hasonlót tapasztaltam
2009 december 4, 16:42
Arról nem is beszélve… de ugye egy cégvezető egyben üzletkötő is kell, hogy legyen minden körülmények közt, legfeljebb azt mondja, hogy továbbítom a számát az értékesítőmnek - ha van ilyen….
2009 december 4, 18:18
Egyetértek, csak eszembe jutott róla egy apró megjegyzés: mostanában terjed egy trükkös hívás, 10-12 számjegyű szám hív, és ha visszahívod, százezrekkel dobhatja meg a számlád (vonalban tart, vagy valami ilyesmi)
Mivel nálam már próbálkoztak, ezért rákérdeztem a Pannonnál, azt mondták hogy tudnak róla, hogy van ilyen. Ha ő hív, nem történhet baj, de ilyen számot valóban nem érdemes visszahívni.
2009 december 4, 18:19
Ez ok, de tudod, hogy nem erről van szó itt…
2009 december 4, 19:35
Persze, írtam is, hogy egyetértek
2009 december 4, 19:43
Egy ismerősöm jut eszembe, akinek az a szokása, hogy ha ismeretlen szám hívja akkor nem veszi fel (ne hívja őt az, akit nem is ismer) ha pedig ismerős szám, akkor azért (nem akar most vele beszélgetni).
Node hogy két kitérő után mostmár tényleg hozzászóljak a bejegyzéshez is
:
Összefoglalhatjuk úgy is, hogy a “Ha akar valamit, úgyis viszahív” mentalitást nem biztos, hogy sikeres stratégia vállalkozóként alkalmazni, hiszen itt megbízások múlhatnak rajta.
2009 december 4, 19:45
Hát igen… csak azt nem tudhatja a kedves hívott, hogy tőle akarnak valamit, vagy Ő akar valamit attól, aki hívja…!
2009 december 7, 16:06
Na, most tettem le egy telefont, ami arról szólt, hogy felhívtam egyik beszállítómat, hogy khmmm, úgy vártam volna egy rekaciót a 3 munkanappal ezelőtti üzenetrögzítőjén hagyott dolgaimmal kapcsolatban…
A válasz: ja, azokat nem szoktam visszahallgatni, mert sokan hagynak üzenetet….
Érdekes üzletpolitika… ezt kénytelen voltam a főnökével is megbeszélni Svédországban…. talán majd így máskor visszahív.
2009 december 8, 08:36
Alapvetően igazad van.
DE.
Jól értem hogy azon keseregsz,hogy hideghívásokra nem hívnak vissza?
Nyilván nem tudhatja hogy ki hívta, ebben maximálisan igazad van. De azért kicsit visszás nekem hogy te akarod “rátukmálni” (direkt az idézőjel, nem ismerem a szolgáltatásotok minőségét, milyenségét, csak a blogot olvasom) a szolgáltatásodat, termékedet, és neked esik rosszul hogy nem hív vissza.
(a felhívtam a főnökét Svédországban dologra meg inkább nem reagálnék)
2009 december 8, 21:44
#gabesas: Nem jól érted, nem hideghívásokról van szó, és nem kesergek. De ha hideghívásokról lenne szó, akkor is igazam lenne, mert pont arról szól a bejegyzés, hogy egy ismeretlen számról nem tudod, hogy mit rejteget….
Nem nekem esik rosszul, hogy nem hív vissza, hanem ennek a vállalkozói kultúra része kéne hogy legyen, hogy visszahívok valakit… sőt, az emberi kultúra része.
(a felhívom a főnökét Svédországban dolgot gondolom még ennyire sem értetted, úgyhogy inkább erre én sem reagálnék)
2009 december 8, 22:01
Nem értek egyet veled és egyből kezded a személyeskedést?
Igen, igazad van, mint mindig. Én nem értettem ezt sem…
2009 december 8, 22:10
Hol volt itt személyeskedés?
Ráadásul nem nem-egyetértésről volt szó, hanem arról, hogy nem értetted a bejegyzést, és ezt megfűszerezted olyan feltételezésekkel és megjegyzésekkel, hogy - ismersz - nem hagyok ilyet szó nélkül.
De most, hogy tisztáztuk a bejegyzés lényegét, most mi a véleményed a témáról?
2009 december 8, 22:18
Értettem elsőre is a bejegyzést és leírtam már a véleményem a témáról, hogy igazad van a nemvisszahívásokkal kapcsolatban. Azzal együtt, hogy én pl. nagyon utálom, hogy rendszeresen hívok vissza üzletkötőket, telemarketingeseket, stb. Ez meg a másik oldala.
A svéd dolgot továbbra sem értem. Eggyel ezelőtti poszt pont arról szólt hogy rúgd ki a rossz ügyfelet. Ez nálad rossz beszállítóra nem érvényes? Mert nálam igen.
2009 december 8, 22:22
Ebben meg Neked van teljesen igazad, én is utálom, ha egyik tárgyalásról a másikra rohanás közben hívogatom vissza a nem fogadott hívásokat és egy telemarketinges cég jelentkezik be a sürgős dolgok közt.
De itt a hangsúly azon van, hogy ettől még visszahívok mindenkit, mert
1. emberi elvárás
2. üzleti felelősség, etika
3. üzleti érdek
4. 1-2 kamu telefon miatt nem adom fel az előző hármat
2009 december 8, 22:31
A svéd dologról bővebben, hogy értsd:
Egyrészt igen, beszállítóra is érvényes a kirúgás, csak vannak esetek amikor nem tudod aktuálisan kirúgni akit kéne.
Történet: tönkrement a házam fűtéséért felelős hőszivattyú egyik szelepe, ami nem tragikus, de nem is üzemszerű.
1 éve amikor vagyonért vettem a cuccot, akkor a telepítő megesküdött rá, hogy bármilyen alkatrész raktáron van, de ha nem, akkor is 1-2 napon belül megjön a svédektől.
Ez az alkatrész 1 hete nem akart megjönni, és kezdtem ideges lenni, hogy majd olyan alkatrész is 2 hét alatt jön majd meg, mely idő alatt szétfagy a ház meg a család? Ezt, és az alkatrész beszerzésével kapcsolatban hagytam üzenetet a garanciális beszállítónak, aki nem válaszolt 3 munkanapon keresztül - habár Neki kellett volna -, én hívtam fel, hogy “mi van már, intézkedett?” - mire válaszolta, hogy nem szokta visszahallgatni… akkor minek van hangpostája…?
Hozzáteszem, hangposta nélkül is kellett volna intézkednie… na ezt osztottam meg a svéd főnökkel - csodák csodája, mára lett intézkedési terv és alkatrész is.
2009 december 10, 15:29
10%? ez elgondokodtató… de én is köszönöm a kedves konkurenseknek
2009 december 15, 14:14
Eleinte én is pont úgy gondoltam, mint Ákos.
Mindig mindenkit visszahívtam, akinek a hívását valamilyen okból nem tudtam felvenni.
Ezek mindegyike vagy
1, adománykérő
2, hideghívó, aki valamit rám akart sózni, jellemzően:
2,a italautomatát
2.b, irodafelszerelést
2c, tőzsdei befektetést
2d, takarítószert
2e, stb…
Szóval elegem lett, és már én sem hívok vissza senkit. Ha kiírja a tel.számát, megnézem a tudakozóban. Ha érdekes, visszahívom, különben nem…. Sajnos még egyszer sem kellett visszahívni senkit.
2009 december 15, 14:46
#Zsolnai Andrea: Kíváncsiságból kérdem - Nem meggy el több idő és energia, ha utána kell keresni, mint visszahívni?
2009 december 15, 15:06
#Zsolnai Andrea: Szerintem messze nem ennyire rossz a statisztika… nekem például mindenhol kint van a számom, tehát tudom, hogy miről beszélek.
De ha így lenne, akkor sem ellensúlyozhatja 100 telemarketinges visszahívása sem azt az egyetlen gyémántot, akit a többiek miatt elszalasztok.
Ez pont olyan, mintha állandóan a múlton rágódnál, azaz “visszaránt a múlt” és sosem tudsz előrelépni.
2009 december 15, 15:10
#Hartl Richard: Erről jut eszembe, pár nappal ezelőtti történet.
ÉN hívtam valakit, aki visszahívott egy másik számról, állítva, hogy azon a számon kerestem… ezért fogalmam sem volt, hogy kicsoda, hiába mutatkoztam be háromszor, azt sem volt hajlandó elárulni, h kivel beszélek, mert Ő engem nem ismer… kb. tíz percen keresztül ment a huzavona, hogy “Ki vagy?” - “Barazsy Ákos” - “Ilyet nem ismerek, miért hívott?” - “Honnan tudjam megmondani, ha nem árulja el sem a számát (más számról hívott vissza), sem pedig a nevét?” - “De maga biztos telemarketinges” - “De mi van ha épp munkát ajánlok Önnek, Ön szerint ez a kommunikáció előnyös amikor azt sem tudja kivel beszél?”….
Reménytelen.
Aztán kiderült, hogy Ő egy marketinges…. estig sírtam a röhögéstől…
2009 december 15, 23:38
Igazad van, Ákos, nem mértem még, de úgy érzésre kb. 10% körül van azok aránya, akik visszahívnak.
A másik kedvencem az, akinek van hangpostája, de nem hallgatja le…
Egy sztori: amikor még bankban dolgoztam, az ügyfeleknek lehetőségük volt regisztrálni a weboldalon és nekünk 24 órán belül vissza kellett hívni őket. Egy szép napon az egyik panaszt tett, hogy nem kerestem. Én viszont kerestem vagy háromszor. Az ő válasza: “Számkijelzés nélküli számokat nem veszek fel!”
2009 december 15, 23:39
#Zsolnai Andrea: És mi a helyzet a titkos számokkal?
2009 december 16, 16:32
Én biztosan nem hívok vissza senkit, még ha az életem múlik rajta, akkor sem. Elbuktam már így sok megrendelést, de nem érdelkel. Ha fontos neki, úgyis hív újra.
2009 december 16, 17:55
Új divat van, amitől kész vagyok: felhívsz valakit, aki nem veszi fel. Az illető amikor ráér, akkor visszacsörög, de szó szerint csak egy fél csengésre, és utána lerakja. Gondolom jelezve, hogy most hívhatom újra. Ez annyira piti, hogy az ilyen szerintem nem való az üzleti életbe. Egyébként épp egy olyan játszotta ezt el velem 2 perccel ezelőtt, aki önéletrajzot adott be hozzám…. Mondanom sem kell, hol landolt a jelentkezése.
2009 december 17, 07:29
Milyen vállalkozó az, aki a telefonvisszahíváson akar sporolni?
Nem az az érdekes, hogy mi mennyibe kerül, hanem az, hogy mennyi hasznot hoz.
Soha nem lehet tudni, hogy milyen kölcsönös előny származhat (rövid vagy hosszú távon).
Én mindig, mindenkit visszahívok. (Kipróbálható!)
2009 december 17, 11:26
#András: Vagy nem. A másik fél keres és nem ér el de a számát kijelezte. Ebben az esetben a hívott fél valamilyen okból nem fogadóképes. Majd ha felszabadul és alkalmas a számára visszahív. Nem várható el tőle, hogy folyamatosan próbálkozzon. Hiszen akkor nem tartjuk tiszteletben az Ő idejét. Ebben az esetben akkor már a magunkét sem.
Aki meg nem tartja tiszteletben más idejét (főleg a magáét) azzal nem érdemes kapcsolatot fenntartani. Véleményem szerint nem csak üzleti életben, más területeken is igaz. Ha mégis akkor vissza fog ütni ez a “kis” hiányosság. :).
Sikeres emberek nemigen sz@rakodnak. Gondolkodásmódjukhoz illő dinamikus kapcsolatot keresnek. Ilyen gyémántokat elhajítani felbecsülhetetlen, főleg ha élettartamban gondolkodunk. Nem mellékesen igen kicsi országban élünk, elég behatárolt piaccal.
2009 december 17, 11:59
#dr. Kun László:
kipróbáltam, de még a megbeszélt találkozóra sem jött el, és nem is jelezte, hogy nem tud jönni…
De ezt írtam Önnek mailben is, csak hülyén néz ki, hogy itt meg fényezi magát…
2009 december 28, 16:55
Szia Ákos!
Csak most olvastam az írásod és ezzel most egyáltalán nem tudok azonosulni. Véleményem szerint ez ilyen szempontból teljesen vállalkozásfüggő. Nekem már 20 éve van mobiltelefonom, de már legalább 10 éve leszoktam arról, hogy számomra ismeretlen számot visszahívjak.
Üdv:
Feri
2009 december 28, 17:05
#Feri: Szia Feri!
Sajnálom, hogy leszoktál róla, én meg ezzel nem értek egyet…. biztos megvolt az okod rá, de számomra elképzelhetetlen, hogy ne hívjak vissza mindenkit aki nem tudott épp elérni, még akkor is, ha időnként olyat hívok vissza, akit nem kellett volna…