BaraComp blog - Fejétől bűzlik… avagy hogyan látja egy rendszergazda cégvezető a világot?

- (Hirtelen levegőt sem kaptam, részben a felvetés miatt, részben akkor tudatosult bennem, hogy olyat íratott alá velem aminek erről a részéről "elfelejtett" tájékoztatni, amikor arról tárgyalt velem, hogyan lehet csökkenteni a banki költségeket) Jó napot kívánok! Biztosan hallott már erről a válság dologról, én valószínűsítem, hogy ez komoly szerepet játszik az ügyben.

- De miéééért, eltűntek az Ügyfelei?

- Nem, szerencsére nem tűntek el, de minket úgy érint a válság leginkább, hogy - habár több Ügyfelünk van mint tavaly -, de ma mindenki az országban kivár, túlélésre játszik, összemegy, racionalizál, stb. és ez bizony látszik a forgalmunkon is, mivel jó, ha a legszükségesebb dolgokra tudnak költeni a cégek.

- Na jó, de Ön aláírta, hogy ilyen meg olyan forgalmat vállal nálunk, most akkor mi lesz, hogy fogja teljesíteni? Mondjuk van még 3 hónapja, van rá remény, hogy be tudja hozni a lemaradását, dolgozik a probléma megoldásán?

- Remény az mindig van, de a jövőbe nem látok, és nem tudom megígérni, hogy holnap minden Ügyfelem egymást taposva fog vásárolni, és ha arra kíváncsi, igen, azon dolgozom, hogy minél több legyen a bevételünk egész évben, igaz, nem a banki forgalmam szem előtt tartása miatt, hanem az egyéb céljaink kitűzése miatt, ennek haszonélvezője a bank is. De ha tudni szeretné, akkor az ilyen hívásaival inkább csak feltart ebben a munkámban, és véletlenül sem segít ezen. Vagy mit vár, írjak az Ügyfeleimnek, hogy "Kedves Ügyfelek! Legyenek szívesek gyorsan sokat vásárolni, mert reklamál a bankom a profitját féltve!"? Nem hiszem, hogy erre beindulnának.

- Na jó, akkor mégis miben segíthetek?

- (Ekkor már ideges lettem) Hozzon új, prosperáló Ügyfeleket. De ha a telefonhívással arra akar kilyukadni, hogy a vállalt forgalmam elmaradása miatt emelni akarják az amúgy is igen magas bankköltségeket, akkor szóljon, mert akkor biztos bankot váltok. Mint korábban jeleztem, amúgy sem vagyok elégedett Önökkel, kizárólag a vele járó macera miatt nem váltottam még céges bankot, de ha a szokásos hülyeségeikre még egy ilyen lapáttal is rádobnak, akkor nagy levegőt veszek, és végigviszem a váltást. És ezt ne fenyegetésnek, hanem logikus lépésnek vegye.

- Öööö, ööö, jó, akkor majd megnézem mit tehetek, viszonthallásra."

Hosszabban kifejtve: szerintem ott kezdődik egy pénzkezelési szemlélet, hogy pl. amikor 16 évesen a Burger King-ben kezdtem nyári munkán, és először kasszára raktak (mert azt ki kellett ám érdemelni), akkor a menedzser első tanítása ez volt: a pénzt mindig "fejelve" tárold, ha nem úgy adják át, akkor is fejeld meg, így lesz átlátható Neked, ez alapvető feltétel, hogy ne hibázhass - mert itt a Te zsebedre megy a játék! Ha átveszel pénzt, akkor sosem rakod a kasszába, hanem a kassza tetejére, visszaadsz belőle, és ha minden rendben, akkor teszed el a pénzt, így konfliktusokat kerülhetsz el. Ha a kasszáról le tudod olvasni, hogy mennyit kell visszaadnod, akkor más bajod nem lehet". (Imádtam ezt a droidképzést )

Nem is lett, a legjobb kasszások egyike lettem, aki 90%-ban nullás kasszát csinált, azaz sem többlet, sem hiány nem volt, mely (akkor még) akkora forgalomnál nagy szó volt! Ez a pénzkezelési kultúra annyira belémszorult, hogy görcsbe rándul a gyomrom, amikor mondjuk a pizzás marokra szedi ki a pénzt a hasi-tasijából, és gyűrve, hajtogatva, fejeletlenül ad vissza. Ez egy megítélés ma már részemről, ami nem pozitív.

Az már egy nagyon jó pénzkezelésnek számít, amit dr. Tóth András pénzügyi tanácsadótól hallottam, hogy "Az a különbség aközött akinek van pénze, attól akinek nincs, hogy előbbi mindig egy kicsit kevesebbet költ mint amennyi a bevétele, utóbbi mindig egy kicsit többet költ mint amennyi a bevétele…!"

Egyszerű, nem?

Legtöbben (persze sokszor külső marketing nyomásra) ezt sosem tudják megvalósítani, akár magánszemélyről, akár cégről beszélünk. Ráadásul a kettő összefügg, hiszen egy cég fizetési kultúráját nyilván a tulajdonos személyes pénzkezelési kultúrája határoz meg.

Személy szerint büszke vagyok arra, hogy cégeim soha, egyetlen percet sem késtek a beszállítói kifizetésekkel, egyszerűen azért, mert számolunk a likviditásunkkal, és soha sem kellett olyan kifogásokkal (vagy éppen hazugságokkal) kábítani a beszállítóinkat, amiket nekünk kell sokszor végighallgatni.

Azt hiszem, egy cégről ennek is van egy hír- és marketingértéke (kis országban hamar terjed a rossz hír), továbbá a kiszolgálásban sosem volt fennakadás olyan miatt, hogy valahol későn- vagy nemfizetés miatt nem tudtunk beszerezni valamit vagy valaki ne szolgált volna ki akkor amikor nagyon kellett. Nem is értem, hogy cégek hogyan merik ezt megkockáztatni…

Így van ezzel mindenki…

Mi az én tapasztalatom?

Hazudnak, ködösítenek, félrebeszélnek, eltűnnek. Érvelnek, de olyan érvekkel, ami a problémára nem válasz, vagy nem egy üzleti érv. Vállat vonogatnak, széttárják a kezüket, egymásra mutogatnak, felelősséget hárítanak.

Ez ma a magyar valóság.

Mikor, mitől fog ez megváltozni?

Manapság ott tartok, hogy már messze nem az ár az összehasonlító tényező, hanem a megbízhatóság.

"Bajban ismered meg barátodat", ugyanez igaz üzleti partnereidre is.

A tisztogatás megkezdődött, az akció neve: válság.

A 20.-ai hétvége előtt kezdtük a költözést, de annyira bonyolult és összetett rendszer ez, hogy bizony sok hiba merült fel a költözés során, melyet a mai napig javítgatunk… épp ezért megkérek mindenkit, ha valaki valami furcsa vagy működésképtelen dolgot vesz észre a rendszerünkben, akkor jelezze ezt nekünk, köszönettel.

Ilyen volt a ma reggeli kiküldés is egyik listámra: kiküldés közben vettem észre, hogy üres e-mailek mennek a címzetteknek, ezen olvasóim tömegesen küldtek vissza értetlenkedő maileket… ezúton elnézést. Viszont többen értetlenkedtek, mint amennyien kommentelni szoktak, úgyhogy lehet, hogy felfedeztem egy új marketingeszközt: üres mail >> értetlenkedő kérdés vissza >> várva-várt válaszként egy vígaszdíjas akció…!

Rendszergazdám számonkérésekor kiderült, hogy voltak munkák, melyeket "elintéztek egymás közt" Ügyfelünk kezdeményezésére.

Kirúgtam rendszergazdámat és az Ügyfelem is, pedig akkor mindkettőnek híján voltam.

Nagyon nehezen építettem fel a semmiből azt, ami van, de azt nem tűröm, ha át akarnak verni. Ráadásul ez elvi kérdés is, nem kommunikálhatom a többiek felé azt, hogy ezt itt lehet. De adott rendszergazdánk (és Ügyfelünk) nem csak engem ver át, hanem az egész csapatot aki nálunk azért dolgozik - csoportmunkában -, hogy egyéni céljaikon túl a csapatnak, a cégnek is jobb legyen, és nekem a csapat érdekeit is védenem kell ezzel.

Miért írom ezt?

Mert most jutott tudomásomra, hogy egyik Kedves Ügyfelünk ugyanígy bepróbálkozott egyik rendszergazda kollégámnál, aki - szerencséjére - nem ment bele a dologba és inkább jelentette ezt nekem.

Nem örülök, hogy most a válság közepén ki kell rúgnom ezt az Ügyfelet, de kötelességem megtenni a cégem érdekében.

Ha nem ismerne, akkor azt gondolná rólam, hogy egy öntelt, nagyképű hólyag vagyok, pedig tudja, hogy nem… (vagy ezt udvariasságból mondta?) Kommunikációm sokakból utálatot vagy irigységet vált ki valószínűleg…

Mivel én nem veszem észre magam, kérek Tőletek őszinte (akár név nélküli) véleményt!

Azóta sem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon hány cég lehet Magyarországon, akik nem a marketingre, hanem a kapcsolati tőkére (ismerősökre) alapozzák a cégük létét!

Ha jobban belegondolok, logikus lépés ez hazánk (kényszer)vállalkozói részéről, hiszen legtöbbünk első generációs vállalkozó, egyszerűen nincs meg az a mintánk arra, hogyan kell vállalkozni, kiszolgálni, hogyan kell vevőt szerezni, ellenben bőven volt mint örökölnünk felmenőinktől a mutyizásról, és a "kéz kezet mos" elvről.

Vajon meddig lehet megélni a kapcsolatokból, és mikor jön el a pillanat, amikor szüksége van a cégnek állandó friss, új vér beáramlására szolgáló rendszerre?

Nagyon jól tudom, hogy a kapcsolati tőke nagyon kényelmes és jól jövedelmező tud lenni, azonban arra is sok példát láttam, hogy ennek elapadása után az addig lüktető cég hirtelen elsorvad, nem tud mihez és kihez kapni, egyszerűen nem tud magával mit kezdeni, hiszen nem szokta meg azt, hogy a kávézáson és a zsebbe csúsztatáson kívül mást is lehet (kell) tenni a vevőért!

Ebben az időállapotban már gyakran késő a hirtelen jött vakarózás - "kéne valamit gyorsan csinálni" -, de egyszerűen a csapat / a cég / a tulajdonos nem képes arra, hogy a hirtelen jött változást kezelje, és átálljon a gondolkodása arra, hogyan is kell életben maradni a valódi versenyszférában.

A szocializmus napjainkban is tovább szedi az áldozatait közülünk.

Ilyenkor derül ki ugyanis, hogy melyik az a cég ahol az alapokkal van baj, gyakorlatilag ezeket a problémákat hozza felszínre a recesszió.

Számomra különös válságkezelésbe kezdett a Volkswagen Fáy utcai szervize:

Az időpont különösen fontos, 2009 május, a válság - különösen az autóipari válság közepe, amikor az ember azt hiszi, hogy a kiszolgáló cégek erősebben érdekeltek Ügyfeleik megtartásában.

Munkatársam összetörte céges autónkat, melyet ide vittünk javításra. Sikerült egy olyan árajánlatot adniuk, ami laikus szemmel is a lehúzás kategóriájába tartozott, ezért úgy döntöttem, hogy máshol javíttatunk.

A megdöbbentő az volt, amikor az arrogáns munkafelvevő közölte, ha nem itt javíttatunk, akkor az árajánlat költsége 40.000 Ft, mert munkájuk volt az árajánlattal…

Hiába magyaráztam Neki, hogy erre nincs jogalapja, mert ezt előre nem közölte, továbbá létezik egy úgynevezett vállalkozói kockázat, ami azt jelenti, hogy bizony előfordul olyan az életben, hogy valaki dolgozik valamivel, de annak nincs eredménye - itt nem győzött meg az ajánlata - és nem lesz belőle bevétel.

Kijelentette, hogy náluk ilyen nincs - mármint vállalkozói kockázat - és egy biztos, addig nem viszem el az autót onnan amíg nem fizetek.

Én egy másik lehetőséget választottam: egyszerűen kihívtam a rendőröket, hogy nem adják át a tulajdonomat, akik el is magyarázták az embernek, hogy ki kell adnia az autómat, és majd polgári peres úton kell behajtania a vélt tartozásomat.

Erre nem volt mit tenni, kiadta az autót, de odalökte, hogy "nem fogunk perelni, nem igaz, hogy milyen emberek vannak, meg milyen cég lehet ez, mások mind fizettek", mire én ezt kikértem magamnak és emlékeztettem, hogy azért mert mindenkit lehúznak, engem nem fognak és állok elébe a pereskedésnek, védje meg az igazát - persze amit bevallottan nem tud.

Ez van itt kérem, balkán. És elvileg én vagyok az Ügyfél aki Tőlük vette az autót, és akit elvileg magukhoz akarnak kötözni.

Hát… így nem megy.

A pikantériája a dolognak, hogy az ügyféltérben (ami elég nagy) a hangos szóváltásra és a rendőrök megjelenésére sem érezte senki sem, hogy oda kéne jönnie és megkérdeznie: "Segíthetek valamiben?"

Ezek szerint ez mindennapos dolog ott és szemük sem rebbent.

Sőt, a munkafelvevő akkora ember ott, hogy a rendőröket kiérkezésükkor 10 percre leültette, mert "nekem most Ügyféllel kell foglalkoznom".

Ezzel az apró humorral próbálom meg feldobni a kedveteket, mert sajnos azt tapasztalom - nem meglepő -, hogy mindenki ideges, fáradt, kimerült.

A baj csak azzal van, hogy egy aktív korban lévő ember naponta többször cseréli a szerepkörét: egyszer vásárló, másszor eladó szerepkörben vagyunk…

Mivel nagyon sokan az apátia közeli állapotban vannak, ezért pestisként terjed a kór, és nem elég, hogy a válság a nyakunkon van, mi magunk rádobunk még egy lapáttal a dologra, hogy még azt se tudjuk kihozni ebből a helyzetből amit egyébként lehetne!

Emberek, ébresztő!

Azzal, hogy egykedvűek vagyunk mint vásárlók, azzal azokat az eladókat is kedvtelenítjük, akik akkor lesznek a vásárlóink amikor eladókká válunk (esetleg) Velük szembe, és ez az ördögi kör szerintem jobban érezteti a hatását, mi maga a válság…

Nagyszerű élményekkel gazdagodtam, és nem dolgoztam egy percet sem! Igaz, beléptem néha megnézni, hogy mi van itthon, de nem mentem bele semmi gondolkodásba, és ez nagy szó nálam!

A 30 órás utazás után most nem vállalkozom az élmények kifejtésére, de az biztos, hogy sok bejegyzésemben fogom emlegetni a tapasztaltakat…